Nemzeti Szalon

A Nemzeti Szalon a  Magyar Képzőművészek és Műpártolók Egyesülete volt, amelyet Budapesten alakítottak 1894. március 12-én „abból a célból, hogy a magyar képzőművészet erkölcsi, anyagi és kulturális érdekeinek fölkarolását, a testületi szellem fejlődését előmozdítsa, a művészek és a közönség közti érintkezést élénkebbé tegye”. Kezdetben a József krt. 45-ben, 1897-től az Újvilág u. 2.-ben  (a mai  Semmelweis u. és Kossuth u. sarkán) volt az Egyesület helyisége, de már ekkor az állandó művásárcsarnoka, amelyben a tagok eladandó művészeti termékeit, festményeket, szobrokat stb. kiállították, az Erzsébet téren,  Hauszmann Alajos tervei alapján, historizáló stílusban épült kioszkban volt.  Ezt építették át 1907-ben a Vágó testvérek tervezte szecessziós épületté. Parázs viták kereszttüzébe került az új művészeti központ, amelyben az új szemlélet, a korábbiaknak „hátat fordítás” valóságos építészi tetté vált, hiszen az Erzsébet térre néző eredeti, neoreneszánsz homlokzat az épület hátoldala lett az átépítés után. Az új idők — hagyományokkal radikálisan szakító — új formavilágát képviselő bejárat a másik, Bécsi utcai oldalra került. -----A bejárat feletti falszakaszon voltak a Nagy Sándor tervezte és Róth Miksa kivitelezte  üvegablakok.

A Szalon kiállításain, tavaszi és őszi tárlatain a kor legnevesebb hazai és külföldi alkotói szerepeltek (pl. Borsos Miklós, Ferenczy Béni, a Nyolcak, Gauguin és a francia impresszionisták, az olasz futuristák). ----- 1957-ben nagyjelentőségű kiállításnak (Tavaszi tárlat) adott helyet, melyen hosszú évek után először avantgárd és nonfigurativ művek is láthatóak voltak Utolsó kiállításrendezési periódusában, 1959-ben  jelentős gyűjteményes tárlatokat is bemutatott. 1960-ban város-szépítési indokokkal lebontották.